Tamási belvárosa és a vadaskert közötti területen, a festőien szép Várhegy lábánál az 1960-as évek végén kezdték meg a fúrásokat melegvizet keresve. Több éves reménytelennek tűnő kutatás után az áttörésre 1969-ben került sor, amikor a mélyebb rétegekig lefúrva 50 Celsius fok feletti termálvízre bukkantak, amelynek már a hozama is megfelelő volt egy strand létesítéséhez.
A fürdő az 1970-es évek elejétől várta a vendégeket és már a megnyitás évében is több mint 30.000 látogatója volt, jelenlegi látogatószáma pedig meghaladja az évi 200.000 főt. 2007-ben került az Önkormányzat üzemeltetésébe, azóta számos fejlesztés történt. A fürdő egész évben nyitva tart, fürdőházában csúszdapark és wellness szolgáltatások is várják a pihenésre vágyókat.
A fürdő vize gyógyvíz, a következő betegségekre ajánlott: